Hangosan üvöltenek rám a mindennapok. Nyüzsög a külvilág, belül őrölnek a hangok, az agyam kattogását szinte lehetetlen kikapcsolni. Ritkán kapok a csendből, főleg a belső csendemből. Sokszor nehezen élek át pillanatokat, nem vagyok jelen, mert az elmém már előrébb jár, mindig mormol valamit. Az utóbbi időben próbálok tudatosan figyelni arra, hogy át is éljem az élményeimet, és kikapcsolni az elmém. Élvezni a csendet, élvezni a szelet, a szerelmet, az illatokat, az ízeket. Látni, hallgatni a nesztelenséget. A csendnek is van hangja. Lehet az jelen esetben a tenger zúgása, a sós szél moraja, vagy a távoli hajók búgása. A csend belül van, a tudatunkban. Hagynunk kell elnémulni azt a folytonos, őrjítő zajt…